Lukács 22:31-34
31 „Simon, Simon a Sátán engedélyt kért, hogy próbára tehessen titeket, és megrostáljon, mint a búzát,
32 de én imádkoztam érted, hogy hited kiállja a próbát. Amikor majd visszatérsz hozzám, erősítsd a testvéreidet!”
33 Erre Péter így felelt: „Uram, kész vagyok börtönbe menni, vagy ha kell, meg is halni veled együtt!”
34 Jézus így válaszolt: „Péter, én mondom neked, hogy ma éjjel, mielőtt a kakas kukorékol, háromszor letagadod még azt is, hogy ismersz engem!”
— A 31. versben azt tanuljuk, hogy Sátán el akarja pusztítani Jézus követőit. Sátán azt akarja, hogy a hitünk darabokra hulljon és tönkremenjen. Fel tudsz sorolni néhány módot, ahogyan Sátán megpróbálja tönkretenni az életünket azáltal, hogy megrontja a hitünket?
— Milyen lelki gyakorlatokat találtál hasznosnak az ellenséggel vívott harcodban?
— A 32-34. versekben mit tudott Jézus Péter életéről (pozitív és negatív módon), amit Péter még nem tudott?
— A Példabeszédek 16:18 azt mondja: „Büszkeség a közelgő összeomlás hírnöke, elbizakodottság pedig bukásé.” A büszkeség becsaphat minket, hogy azt higgyük, semmilyen lelki veszély nem fenyeget. Meg lehetünk győződve arról, hogy képesek vagyunk egyedül is boldogulni anélkül, hogy imádkoznánk vagy Istenre támaszkodnánk. Hogyan látjuk a büszkeség működését Péter válaszában?
— Miért választotta Jézus Pétert vezető apostolnak, ha előre tudta, hogy így el fog bukni?
— Milyen bátorítást adott Jézus Péternek még azelőtt, hogy Péter elbukott volna (32. vers)? Hogyan bátorítanak Jézus szavai a saját életedben?
Máté 27:39 - 43
39 Akik elmentek mellette, a fejüket csóválva káromolták,
40 és ezt mondták: "Te, aki lerombolod a templomot, és három nap alatt felépíted, mentsd meg magadat, ha Isten Fia vagy, és szállj le a keresztről!"
41 Hasonlóan a főpapok is gúnyolódva mondták az írástudókkal és a vénekkel együtt:
42 "Másokat megmentett, magát nem tudja megmenteni. Ha Izráel királya, szálljon le most a keresztről, és hiszünk benne!
43 Bízott az Istenben: szabadítsa meg most, ha akarja; hiszen azt mondta: Isten Fia vagyok."
— Amikor Jézus a kereszten függött, alig tudott lélegezni, és hallotta azok gúnyolódását, akiket meg akart menteni. Milyen dolgokat mondtak Jézusról gúnyosan, amelyek valójában igazak voltak?
— A 39. vers azt mondja: „Akik elmentek mellette”. Volt olyan időszak az életedben, amikor te is csak „elhaladtál” Isten mellett, nem véve komolyan, amit mondott, vagy nem felismerve, hogy Isten éppen kijelenti magát neked? Mi történt akkor?
— Mit követeltek Jézustól a 40. versben, hogy bizonyítsa, valóban Isten Fia?
— Volt már olyan, hogy te is követelted Istentől, hogy valamit a te elképzeléseid és időzítésed szerint tegyen meg?
— Mi a különbség aközött, hogy követelünk valamit Istentől, és aközött, hogy kérünk Tőle?
Máté 26:38
38 Akkor így szólt hozzájuk: "Szomorú az én lelkem mindhalálig: maradjatok itt, és virrasszatok velem!"
39 Egy kissé továbbment, arcra borult, és így imádkozott: "Atyám, ha lehetséges, távozzék el tőlem ez a pohár; mindazáltal ne úgy legyen, ahogyan én akarom, hanem amint te."
— Egyértelmű, hogy Jézus emberi mivoltában inkább elkerülte volna a szenvedést és a keresztet. Mit tanít nekünk Jézus imádsága arról, hogyan kezeljük az érzelmeinket, a bánatot és a megpróbáltatásokat a saját életünkben?
János 10:11, 18
11” Én vagyok a jó pásztor. A jó pásztor életét adja a juhokért.
18 Senki sem veheti el tőlem: én magamtól adom oda. Hatalmam van arra, hogy odaadjam, hatalmam van arra is, hogy ismét visszavegyem: ezt a küldetést kaptam az én Atyámtól."
Márk 10:45
Az Emberfia sem azért jött a Földre, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon másoknak. Azért jött, hogy életét váltságdíjul adja, és ezáltal sokakat megmentsen.”
— Hogyan mutatta meg Jézus igazán, hogy Ő Isten Fia azáltal, hogy a kereszten maradt ahelyett, hogy megmentette volna önmagát?
Lukács 23:39-43
39 A megfeszített gonosztevők közül az egyik így káromolta őt: "Nem te vagy a Krisztus? Mentsd meg magadat és minket is."
40 De a másik megrótta, ezt mondva neki: "Nem féled az Istent? Hiszen te is ugyanazon ítélet alatt vagy!
41 Mi ugyan jogosan, mert tetteink méltó büntetését kapjuk, de ő semmi rosszat sem követett el."
42 Majd így szólt: "Jézus, emlékezzél meg rólam, amikor eljössz királyságodba."
43 Erre ő így felelt neki: "Bizony, mondom néked, ma velem leszel a paradicsomban."
— Mit kezdett felismerni az egyik bűnöző Jézussal kapcsolatban, amit a másik nem?
— Miért bocsátotta meg Jézus az egyik bűnöző bűneit, míg a másikét nem, amikor mindketten megérdemelték volna Isten örök ítéletét?
A Lukács 23:34 ezt mondja: „Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek.”
— Hogyan segítettek Jézus szavai abban, hogy felépülj, miután bűnbe estél? Hogyan változtatták meg ezek a szavak a gondolkodásodat azokról, akik igazságtalanul bánnak veled?
— Miért vagy a leghálásabb ezen a húsvéton?
— Osszátok meg egymással az imakéréseiteket, és imádkozzatok egymásért!